Hírek

Döntetlent játszott felnőtt csapatunk

2021.10.19.
A bajnokság hetedik fordulójában a Pueblát látta vendégül felnőtt csapatunk.

Döntetlent játszott felnőtt csapatunk

A vendégek a 10. percben egy meglehetősen szerencsés körülmények között született Karacs találattal kerültek előnybe. 
Ezután a mieink végig uralták a találkozót, de az egyenlítő gól csak nem akart megszületni. A legközelebb a félidő előtt álltunk az egalizáláshoz, de Péli büntetője a kapufán csattant. 
Fordulást követően Györkei pontos lövésével alakult 1-1-re az állás. Hiába a rengeteg helyzet, ezen a napon semmi sem akart sikerülni, mert a hajrában Vágó tizenegyesét hárította a vendégek kapusa. 
Összességében közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez, de végül 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés. 
Csepel Utánpótlás SE - Puebla FC TFC 1-1 (0-1) 
Hollandi út, vezette: Kecskeméti I. (Kiss D., Újhelyi N.) 
CSUSE: Gál D., Budai (Varga Z. 65.p), Hegyes, Péli (Vágó 61.p), Mészáros M. (Rebecsák 84.p), Györkei, Kékesi, Ficsór (Strum 46.p), Fehér, Szűcs B., Horváth Á. (Szikszai 78.p) 
Puebla: Nagy Á., Dreiszker, Ábrahám, Sallay, Tóth B. (Nagy G. 46.p), Csányi (Fehérvári 57.p), Sárközy, Tóth A. (Barta 78.p), Dankó, Karacs, Morvay 
Gólszerzők: Györkei 56.p ill. Karacs 10.p 
Sárga lapok: Mészáros M. 27.p, Ficsór 38.p, Strum 76.p ill. Tóth B. 33.p, Nagy G. 53.p 
Németh Gábor vezetőedző: "Az első félidőben gyengén játszva is uraljuk a mérkőzést, majd egy kapitális kapushiba után vezetést szerez a vendég csapat. Egyenlítés helyett a félidő végén tizenegyest hibázunk. A második játékrészben összejön a gól, majd újabb tizenegyest kapunk, amit ismét nem sikerül értékesíteni. Röviden összefoglalva, saját magunkat okolhatjuk az elhullajtott pontokért."
Hajrá Csepel!

További cikkek:

Túra
Elhunyt Kardos József
2022.07.28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) utánpótlás edzője. ...
Túra
Edzői beosztások és edzéskezdések - 2022/23 szezon
2022.07.27.
Kedves gyerekek, szülők és szurkolók!Szeretnénk tájékoztatni Benneteket az utánpótlás korosztályokat érintő edzői felállásról és az edzések időpontjairól: ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítő) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

iş hukuku avukatı
BŐVEBBEN ›
BEMUTATKOZÁS CSAPATOK OVIFOCI MÉRKŐZÉSEK EDZÉSEK GALÉRIA LETÖLTÉS TÁMOGATÓK KAPCSOLAT
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
Az oldalon található írott és képi anyagok a forrás megjelölésével, hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel.
Honlapkészítés
Csepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás Sportegyesület