Hírek

Újabb fontos női NB II-es futsal siker

2021.04.21.
A futsal Női NB II Nyugati csoport tizenhetedik fordulójában a Málta ellen lépett pályára a CSUSE.

Újabb fontos női NB II-es futsal siker

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Pável góljával már az 1. percben vezettünk. Ezután a hazaiak percei jöttek, mert Béres duplájával fordítani tudtak. 
A folytatásban mindent egy lapra téve rohamoztak a mieink, ami meg is hozta gyümölcsét, mert Boda góljával előbb egyenlítettünk, majd Kókai és Pável is eredményesnek bizonyult, így 4-2-re nyertünk. 
Máltai SE - Csepel Utánpótlás SE 2-4 (1-1)
Aréna Törökbálint, vezette: Liebhardt A. (Páldi F., Molnár P.) 
Málta: Jánoshegyi, Kelemen, Nyiri-Hopka, Béres, Mészáros B., csereként pályára lépett: Fekete E., Steiner, Benedek, Wágner 
CSUSE: Káli, Szűcs É., Kókai, Pável, Nagy B., csereként pályára lépett: Kovács A., Horváth T., Mayer, Buchmüller, Boda, Forgács 
Gólszerzők: Béres 9.p, 27.p ill. Pável 1.p, 33.p, Boda 28.p, Kókai 30.p 
Kincses Ernő vezetőedző: "Tudtuk, hogy az ellenfél játéka Béres Lillára épül. Őt sikerült úgy ahogy kivenni a játékból és ezzel megnyertük a mérkőzést. Csapatként győztünk, aminek külön örülök."
Szép volt Lányok! Hajrá CSUSE!

További cikkek:

Túra
Elhunyt Kardos József
2022.07.28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) utánpótlás edzője. ...
Túra
Edzői beosztások és edzéskezdések - 2022/23 szezon
2022.07.27.
Kedves gyerekek, szülők és szurkolók!Szeretnénk tájékoztatni Benneteket az utánpótlás korosztályokat érintő edzői felállásról és az edzések időpontjairól: ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítő) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

iş hukuku avukatı
BŐVEBBEN ›
BEMUTATKOZÁS CSAPATOK OVIFOCI MÉRKŐZÉSEK EDZÉSEK GALÉRIA LETÖLTÉS TÁMOGATÓK KAPCSOLAT
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
Az oldalon található írott és képi anyagok a forrás megjelölésével, hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel.
Honlapkészítés
Csepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás Sportegyesület