Hírek

Továbbra is dicséretesen szerepelnek utánpótlás gárdáink

2019.03.26.
Hétvégén az U11, U13, U15 és az U16 is pályára lépett

A Bozsik rendezvényeken az U11-es és az U13-as csapataink képviselték egyesületünket. A fiatalabbak teljesítményét Horváth Zoltán értékelte: "csodálatos időjárási viszonyok mellet indult a tavaszi Bozsik, amelyen a csapatunk a kiemelt csoportban kapott helyet és ez meg is látszott, mert a népes közönség jó színvonalú meccseket láthatott. Az edző számára az az örömteli, amikor nagyon nehéz eldönteni, hogy ki volt a legjobb játékosa, mert tizenkét játékosból sokan átlag felett teljesítettek. Jó volt látni, hogy az ellenfelünk nehezen törte fel a védekezésünket és azt is, hogy nekünk volt a legtöbb helyzetünk az egész tornán. Büszke vagyok az egész csapatra, gratulálok minden játékosomnak"

Az U13-as korosztályról Kalmár Adrián számolt be: "az első tavaszi Bozsik tornát jól kezdtük, rögtön az első mézkőzésen nyerni tudtunk, aztán sajnos becsúszott két vereség is. Összességében jól teljesítettek a srácok, dicséret illeti őket. Ezen a tornán egy dolog volt, amin majd szeretnék alakítani: erőnlétben fejlődnünk kell. Az első meccs után érezhetően elfogytunk és a többi mérkőzésen már nem láttam azt a pörgést a csapattól, amit korábban igen. Ismételten gratulálok, dolgozunk tovább".

Az U15 és az U16 bajnoki mérkőzésen lépett pályára felemás sikerrel. A 15 év alattiak 2:1-es győzelméről Kalmár Adrián mesélt: "az egész mérkőzésen azt csinálták a srácok, amit kértem tőlük: megtartottuk a labdát és sokat passzoltunk. Viszont, ami kevésbé tetszett az az, hogy labdaszerzésnél nem voltunk kellően határozottak. Mint minden győzelemért, ezért is 3 pont jár, ezért viszont jár a gratuláció".

Az U16 hétközi és hétvégi mérkőzéséről Andrási Zoltán mondta el a véleményét: "szerdán az Újpesti Haladást fogadtuk. Jól kezdtük a mérkőzést, kidolgoztunk pár helyzetet, ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Hiába szereztünk végül 4 gólt is, sajnos a sok bekapott gól és a kimaradt helyzeteink együtt többgólos vereséget eredményezett. 

Szombaton a Csep-Gól vendégeként léptünk pályára, igazi presztízs meccsre volt kilátás. Az első lehetőség az ellenfelünk előtt adódott, amit nem tudtak kihasználni. Majd mi következtünk, volt néhány formás támadásunk, ezekkel nem  éltünk. Utána jött a visszatérő probléma, 7 perc alatt 3 gólt kaptunk. Ezek nem kidolgozott akcióból, hanem a saját hibáinkból és ügyetlenségünkből adódtak. A rövidzárlat után elkezdtünk focizni lapos passzokkal, a középpályát átjátszva helyzetekig jutottunk. Ezek a lehetőségek kimaradtak, vagy mellé rúgtuk, vagy a kapus védett, vagy a védőkről pattan ki a labda. A 2. játékrészben mindent egy lapra feltéve támadtunk, Márics távoli lövésével szépítettünk, majd egy kontratámadás után ismét az ellenfél rúgott gólt. Nem sokkal később megfogyatkoztunk és emberhátrányban folytattuk, kis idő elteltével a góllővőlista vezetője Bereczki ismét betalál, majd 11.-est harcolt ki. Ez fordulópont lehetett volna, de sajnos a kapus védte a büntetőnket.

Pár fontos tanulság számunkra: a labdarúgást hideg fejjel, gondolkodva, a taktikai utasításokat betartva, szenvedéllyel és alázattal kell játszani. A pályán nem a szánkkal, hanem a lábunkkal futballozunk".

 

További cikkek:

Túra
Elhunyt Kardos József
2022.07.28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) utánpótlás edzője. ...
Túra
Edzői beosztások és edzéskezdések - 2022/23 szezon
2022.07.27.
Kedves gyerekek, szülők és szurkolók!Szeretnénk tájékoztatni Benneteket az utánpótlás korosztályokat érintő edzői felállásról és az edzések időpontjairól: ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítő) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

iş hukuku avukatı
BŐVEBBEN ›
BEMUTATKOZÁS CSAPATOK OVIFOCI MÉRKŐZÉSEK EDZÉSEK GALÉRIA LETÖLTÉS TÁMOGATÓK KAPCSOLAT
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
Az oldalon található írott és képi anyagok a forrás megjelölésével, hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel.
Honlapkészítés
Csepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás Sportegyesület