Hírek

A legkisebbek Bozsik Tornán léptek pályára

2018.03.31.
Rekord létszámú gyermek jutott szóhoz az U7 és az U9 esetében is!

A legkisebbek Bozsik Tornán léptek pályára

 

Az 2011/2012-es korosztály edzője, Carvalho Adilson értékelt: " Nagyon jó és eredményes Bozsik programon vettünk részt. Az eddigi legnagyobb, 19 fős létszámmal érkeztünk a tornára. Öröm volt látni, hogy az edzéseken tanultakat maximálisan vissza tudta adni ez a korosztály az első tavaszi Bozsik programon. A szakmai munkám nem csak a labdarúgásra terjed ki, hanem hozzátartozik a sportemberhez méltó viselkedés megtanítása, a különböző meccseredményekre való reagálás és azok feldolgozása. Számomra fontos, hogy a játékosaim, megfelelően tudjanak egymással kommunikálni a pályán kívül is, és őszintén tudjanak gratulálni az ellenfélnek, ha éppenséggel ők voltak sikeresek az adott mérkőzésen. Jó volt látni a korosztályom szülői közössége mennyire összetartó és segítőkész volt. A szülők hozzáállását mutatja az is, hogy kiegyensúlyozott gyermekekkel tudtunk pályára lépni és ez hasonlóan fontos, mint a szakmai felkészítés".

Az egyel nagyobb korosztályt Horváth Zoltán edző értékelte: " Nagyon örültünk hogy végre elkezdődött a tavaszi Bozsik, ahol rekord számú játékossal vettünk részt 2 csapatra elosztva. Az eredmények mellékesek. A lényeg, hogy mindenki jól érezte magát és jól is játszottak a srácok. Külön megemlíteném, hogy a 6-7 új játékosunknak felejthetetlen élményt jelentett ez a rendezvény, sőt volt olyan szülő, aki elmondta, hogy a gyermek nagyon odavan a csapatért és a mezt nem akarta otthon sem levenni, mert büszke rá. Azt hiszem az ilyen visszajelzésekért (is) érdemes dolgozni."

További cikkek:

Túra
Elhunyt Kardos József
2022.07.28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) utánpótlás edzője. ...
Túra
Edzői beosztások és edzéskezdések - 2022/23 szezon
2022.07.27.
Kedves gyerekek, szülők és szurkolók!Szeretnénk tájékoztatni Benneteket az utánpótlás korosztályokat érintő edzői felállásról és az edzések időpontjairól: ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítő) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

iş hukuku avukatı
BŐVEBBEN ›
BEMUTATKOZÁS CSAPATOK OVIFOCI MÉRKŐZÉSEK EDZÉSEK GALÉRIA LETÖLTÉS TÁMOGATÓK KAPCSOLAT
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
Az oldalon található írott és képi anyagok a forrás megjelölésével, hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel.
Honlapkészítés
Csepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás Sportegyesület