Hírek

A férfiak ismét edzőmérkőzésen remekeltek

2020.02.10.
Utánpótlásunkból ezúttal több játékos is pályára léphetett

 

Szombaton ismét edzőmérkőzést játszottfelnőtt csapatunk, a győzelem ezúttal sem maradt el, Kalmár Adrián értékelt: 

"A mai ellenfelünk a BLSZ 3 osztályában szereplő  Műegyetem csapata volt, akik ellen 3:0-ás győzelmet arattunk. Kisebb-nagyobb hibákkal játszottunk, de a helyzetkihasználásunk jó volt, mert a kevés lehetőségből 3-at is sikerült kihasználni. Ki kell emelnem, hogy 5 sajátnevelésű játékosunk volt a kezdőben. A fiatalok hely álltak és jó teljesítményt nyújtottak. Kékesi Gábor először talált be a felnőtt csapat színeiben, ráadásul kétszer volt eredményes. Gratulálok a csapatnak, a játékhoz és az eredményhez is".

További cikkek:

Túra
Hétvégi meccsdömping
2020.09.25.
A következő hétvégén sem unatkoznak majd a CSUSE játékosai. ...
Túra
Bihari Gábor és Joel Matondo a Budapest Honvéd U9-es csapatának volt a vendége
2020.09.23.
A Budapest Honvédnál két U9-es játékosunk vett részt próbajátékon. ...
Túra
Erzsébeten volt az első idei Bozsik Fesztivál
2020.09.23.
A mögöttünk hagyott hétvégén U7-es és U9-es Bozsik Fesztiválon vettek részt legkisebbjeink. ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítő) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

BŐVEBBEN ›
BEMUTATKOZÁS CSAPATOK OVIFOCI MÉRKŐZÉSEK EDZÉSEK GALÉRIA LETÖLTÉS TÁMOGATÓK KAPCSOLAT
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
1211 Budapest, Szent Imre tér 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utánpótlás Sportegyesület
Az oldalon található írott és képi anyagok a forrás megjelölésével, hivatkozás elhelyezésével használhatóak fel.
Honlapkészítés
Csepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás SportegyesületCsepel Utánpótlás Sportegyesület