Hírek

3-3-nál félbeszakadt a felnõtt meccse

2021.10.06.
Hétvégén a Barca Szent István csapatát látta vendégül felnõtt együttesünk.

3-3-nál félbeszakadt a felnõtt meccse

Jól indult az összecsapás, hiszen Györkei révén már a 7. percben vezettünk és a 11. percben ugyan Czinege egyenlített, de a 16. percben Ambrust kiállította a játékvezetõ a vendégektõl. Ezután sokáig nem esett gól, viszont a második játékrészben Ángyán és Csoma-László is betalált a kapunkba. 
A mieink azonban nem adták fel a párharcot és Péli góljával elõbb szépítettünk, majd Gelics lövésével egalizáltunk a 73. percben. 
A 88. percben Péli szép cseleket követõen lõtt a hálóba és ekkor azt hittük, megszereztük a gyõztes gólt. 
A játékvezetõ azonban nem így gondolta, hiszen asszisztense intésére nem adta meg a gólunkat, mert játékosedzõnk, Németh Gábor szerintük a pályára lépett ekkor, vagyis tizenkét játékosunk volt a pályán a találat pillanatában. 
Ezután a spori kiállította a reklamáló Némethet, a találkozó pedig félbeszakadt, így a pontos végeredményre még várnunk kell...  
Csepel Utánpótlás SE - Barca EH-Szent István 3-3 (1-1) - félbeszakadt 
Hollandi út, vezette: Csékei A. (Madari A., Grimm Gy.) 
CSUSE: Gál D., Strum (Péli 46.p), Györkei, Ficsór (Kékesi 67.p), Gelics, Hegyes, Horváth Á. (Rebecsák 71.p), Budai D. (Vágó 56.p), Szûcs B., Guba (Czékmány 71.p), Mészáros M. 
Barca: Miklós, Laslau, Nádasi, Sziládi (Bagyinszki 46.p), Ambrus, Kulcsár B., Czinege (Tamási 83.p), Molnár M., Csoma-László, Ángyán, Mikulecz (Héray 59.p)
Gólszerzõk: Györkei 7.p, Péli 68.p, Gelics 73.p ill. Czinege 11.p, Ángyán 61.p (11-esbõl), Csoma-László 67.p,   
Sárga lapok: Györkei 28.p ill. Nádasi 85.p, Kulcsár B. 87.p 
Kiállítva: Németh G. 89.p ill. Ambrus 16.p 
Vezetõedzõ: Németh Gábor 
Hajrá Csepel! 

Tovbbi cikkek:

Tra
Elhunyt Kardos József
2022.07.28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) utánpótlás edzõje. ...
Tra
Edzõi beosztások és edzéskezdések - 2022/23 szezon
2022.07.27.
Kedves gyerekek, szülõk és szurkolók!Szeretnénk tájékoztatni Benneteket az utánpótlás korosztályokat érintõ edzõi felállásról és az edzések idõpontjairól: ...

Csepel Utánpótlás Sportegyesület

A Csepel Utánpótlás Sportegyesület 2015 áprilisában alakult, abból a célból, hogy megszerettesse a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljen, illetve, hogy versenyzési lehetõséget biztosítson számukra.

A szakmai munka során, a labdarúgó edzésen kívül kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést is, erre szolgálnak (labdarúgó edzéseket egyébként jól kiegészítõ) úszóedzések is, melyek ingyenesek.

iº hukuku avukatı
BVEBBEN ›
BEMUTATKOZS CSAPATOK OVIFOCI MRKZSEK EDZSEK GALRIA LETLTS TMOGATK KAPCSOLAT
Csepel Utnptls Sportegyeslet
1211 Budapest, Szent Imre tr 10.
Telefon: +36 70 777-1973
E-mail: utanpotlas@csepel.hu
Impresszum
Csepel Utnptls Sportegyeslet
Az oldalon tallhat rott s kpi anyagok a forrs megjellsvel, hivatkozs elhelyezsvel hasznlhatak fel.
Honlapkszts
Csepel Utnptls SportegyesletCsepel Utnptls SportegyesletCsepel Utnptls SportegyesletCsepel Utnptls Sportegyeslet